IC 72-02 jelenti...

Egy szabadnak született magyar ember hihetetlen kalandjai és küzdelme az önmagát elfogulatlannak, pártatlannak, tisztességesnek és jogkövetőnek hirdető magyar igazságszolgáltatás ellen...

 

Kiegészítő levél az Európai Parlament magyar parlamenti képviselőihez:

 

„Tisztelt Képviselő Úr/Úrnő!

Ön, mint az Európai Parlament törvényesen megválasztott tagja, napi szinten kap meg-kereséseket különböző ügyekben. Feltehetően, miután Ön és/vagy munkatársai elolvassák az üzeneteket, átgondolva annak tartalmát, válaszolnak is arra. Ez a válaszadás – jogosan feltételezhetően – minden esetben pozitív, segítő szándékú.

Én X.Y. vagyok, 59 éves, magyar állampolgár. Az az ember vagyok, aki a Magyar Államnak, illetve az annak részelemét képező igazságszolgáltatásnak „köszönhetően” most jogfosztott, anyagilag és erkölcsileg a földbe döngölt állapotban van. Mindez köszönhető annak, hogy ellenem a XXI. században, egy önmagát demokratikusnak és jogállamnak nevező országban, az Európai Unió egy tagállamában képesek voltak, meg merték tenni egy koncepciós eljárás lefolytatását, illetve annak jogellenes ítélete hatályban tartását a mai napig is. Ebből következően a jelenlegi elérhetőségem az alábbi elektronikus levelezési címre korlátozódik (az IC.7202 fogvatartotti azonosító, amelyből annak „tulajdonosa” - én - kiválóan visszaazonosítható):

ic.7202.sj@gmail.com

A velem történteket leírtam és eljuttattam a Magyarország Parlamentje minden és az Európai Parlament minden Magyarországot képviselő parlamenti képviselője részére is, azzal a nem titkolt célzattal, hogy a képviselők többsége azt elolvassa, és akad közöttük valaki, akinek mindez kellően bántani fogja az igazságérzetét ahhoz, hogy akarjon, merjen is tenni valamit. A magyar parlamenti képviselőkhöz eljuttatott levelem másolatát 20180906_MP.képviselői levél.pdf néven csatoltan megküldöm Tisztelt Címzett részére is.

 

Tisztelt Képviselő Úr/Úrnő!

Mind a magyar parlamenti képviselők megkeresésének, mind pedig a jelen, az Ön részére megküldött levelemnek is határozott célja van:  
- Tájékoztatást adni Önnek, hogy mik is megtörténnek a mai Magyarországon.    
- Kellő fogadókészség esetén megnyerni Önt annak érdekében, hogy a saját lehetőségeivel a segítségemre legyen.           
- Az üggyel kapcsolatban kellően fejlett igazságérzet és erkölcsi, etikai együttérzés esetén akár más országok képviselőivel is megismertetve, ami velem történt, nemzetközi támogatottság biztosítása.  
- Lényegesen magasabb szintű és színvonalú erkölcsi, jogi és médiatámogatás lehetőségének megnyerése a Tisztelt Címzett megkeresése által.

 

Tisztelt Képviselő Úr/Úrnő!

Amint az a magyar parlamenti képviselőkhöz intézett levelemben is szerepel, mindig is elkerültem a politikát. Vannak elveim, amelyek mentén élek. Vannak elképzeléseim a világról, az emberekről. Pillanatnyi státuszom ellenére meglehetősen szigorú erkölcsi, etikai normák alakítják az életemet.

Sokáig azt hittem, ami velem történik, az csupán pár „identitás-zavaros csinovnyik” műve. Mindez korrigálható, ha magasabb szinten döntenek az ügyemben. Hát, kiderült, tévedtem…

Sokáig azt hittem, hogy a jogszabályilag megfelelően alátámasztott magyar igazságszolgáltatás rendszere képes lesz egyfajta „önrevízió” útján korrigálni saját ballépéseit. Hát tévedtem…

Sokáig azt hittem, nincs szükség külső személyek bevonására, a média megkeresésére, a közvélemény tájékoztatására. Hát tévedtem…

Sokáig azt hittem, az ügyem nem tartozik a politikára, az csupán jogi kérdés. Hát tévedtem…

A fenti elveimhez sokáig makacsul ragaszkodtam, nem sok eredménnyel. A kudarc olyan szinten kikényszerítette belőlem az alapelveim feladását, hogy ma már az ördöggel is képes vagyok együttműködni, ha annak pozitív hozadéka van az alapügyem tekintetében…

A fentiek szellemében teljesen közömbös számomra, hogy aki segítségnyújtásra hajlandó, azt milyen másodlagos szándékkal teszi. Csupán egyetlen kérésem és elvárásom van vele kapcsolatban: mindenben ragaszkodni a valós tényekhez…

 

Tisztelt Képviselő Úr/Úrnő!

Bízom benne, hogy az Ön megkeresésével egy jó szándékú, segítőkész emberrel találkoztam. Arra kérem Önt, hogy minden lehetőségét és befolyását latba vetve, legyen segítségemre a törvénytelen állapot mielőbbi felszámolásában!

Valahol Európában, 2018. augusztus 06.                       Tisztelettel:
                                                                                   X.Y."

 

Végigolvasva a leveleket, talán már sejti a Tisztelt Olvasó, hogy mi is történt velem valójában 2011-ben, 2013-ban, majd a későbbiekben. Igyekeztem mindent úgy megfogalmazni, hogy minden elem megmaradjon valósnak, de az is megértse a lényeget, aki az ügy ezer oldalas nagyságrendű iratanyagát nem tudja/nem akarja átolvasni. Ahhoz, hogy eldönthető legyen a beadványom sorsa – kuka vagy szükséges vele foglalkozni -, ennyi információ bőven elegendő.

A levelekből kiolvasható a nyílt szándék: minél kevesebb kuka mellett minél több segítség elérése. Ha valaki kap egy ilyen kellemetlen tartalmú levelet, a többség igyekszik azt „lerázni” magáról. Az már viszont elgondolkodtató, ha kiderül, hogy mindez a nyilvánosság előtt történik. Szándékom és célom, hogy a megkeresett képviselők hozzáállását nyíltan (nevesítetten) bemutatom a Tisztelt Olvasó – és ezzel a nyilvánosság – részére. Ennek része természetesen a pozitív hozzáállás mellett a passzív, az elutasító, a kimondottan rossz szándék megjelenítése is. Ezekhez az észrevételezés jogát átadom a Tisztelt Olvasónak...

 

 Eredményközlés

 

Országgyűlés parlamenti képviselők száma: 199 parlamenti képviselő
     ebből elektronikusan elérhető képviselő: 196 parlamenti képviselő
                   ebböl megkeresett képviselő: 196 parlamenti képviselő
A megkeresett képviselők aránya: 98,49 százalék
Eredményközlés: 2018. 09. 07.    
     
Megkeresett parlamenti képviselők száma: 196 parlamenti képviselő
     ebből 3 munkanapon belül visszajelzett:   parlamenti képviselő
                          ebből támogatást ígért:   parlamenti képviselő
Támogatók aránya a megkeresett képviselők között:   százalék
Támogatók aránya a visszajelzett képviselők között:   százalék
Eredményközlés: 2018. 09. 12.    
     

Megkeresett parlamenti képviselők száma:

196 parlamenti képviselő

     ebből 7 munkanapon belül visszajelzett:

  parlamenti képviselő

                          ebből támogatást ígért:

  parlamenti képviselő
Támogatók aránya a megkeresett képviselők között:   százalék
Támogatók aránya a visszajelzett képviselők között:   százalék
Eredményközlés: 2018. 09. 18.    
     
Megkeresett parlamenti képviselők száma: 196 parlamenti képviselő
     ebből 15 munkanapon belül visszajelzett:   parlamenti képviselő
                            ebből támogatást ígért:   parlamenti képviselő
Támogatók aránya a megkeresett képviselők között:   százalék
Támogatók aránya a visszajelzett képviselők között:   százalék
Eredményközlés: 2018. 09. 28.    


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 16
Havi: 60
Össz.: 6 793

Látogatottság növelés
Oldal: 4. oldal
IC 72-02 jelenti... - © 2008 - 2024 - szabadnak-szulettem.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »