Tisztelt Olvasó!

 

Amikor ezt a történetet olvasod, nyilvánvalóan meg fogsz döbbenni az abban leírt eseményektől: az egész csak mese, csak kitaláció. A szerző, ha nem személyes élményét adná elő, közel a hatvanhoz, maga sem hinné el egy ilyen sztori létezését. Ha máshonnan nem, hát történelmi tanulmányaidból, könyvekből, filmekből ismerheted ugyan egy letűnt korszak ilyen jellegű „jótetteit”, ahol és amikor a jogfosztottság a társadalmi rendszer alapvető pillérét képezte. Azonban ma és itt; a XXI. században és Európa közepén; egy önmagát demokratikusnak és jogállamnak nevező országban; egy Európai Uniós tagállamban; másokért, döntően a nemzetközi színtéren, az emberi jogokért küzdő élharcosnak beállítva; egy ilyen Magyarországon ezek a történések a józan ész szabályai szerint elképzelhetetlenek, okkal feltételezhetően a fantázia termékei – elméletileg.

 

Volt ugyanis egy 1989., egy rendszerváltás, amely nyomán az európai jogi és erkölcsi normákra épülő alaptörvény kellő garancia lett ahhoz, hogy a múlt sötét árnyai végképp eltűnhessenek a magyar közéletből. A régi rendszer szereplői vagy „leléptek” keletre és nyugatra, vagy kiöregedtek. (Létezett valamikor egy bizonyos „szakterület”, ahol szívesen hangzott el a következő hármas szóhasználat: erők, eszközök, módszerek. Az erők elfogytak, az eszközök elkoptak vagy ellopták őket, bezzeg a módszerek! Azt néhány elvtárs igen jól kitalálta, sok kitanulta, és van, aki a mai napig azokat alkalmazza.)

 

Létezik ma Magyarországon egy olyan hatalmi ág, amely normális működés esetén a társadalom egyik alappillére: ez az igazságszolgáltatás. Ugyan emberek döntenek közvetett vagy közvetlen módon emberi sorsokról, ám kezüket erősen köti a jog szövege és szelleme. Kivéve, ha…! Vannak ugyanis ennek a területnek olyan, önmagukat kivételezettnek, minden és mindenki felett állónak tartó személyei, az új „kiskirályok”, akik kényre-kedvre cselekszenek, cselekedhetnek. Önmagukról megfeledkező rendőrök, ügyészek, bírák, szakértők és ügyvédek alkotják ezt a tábort. (A szerző már most elnézést kér mindazoktól akik ezen foglalkozási kör tisztességes és törvényes szereplői: biztosan nem róluk szól majd a történet…)

 

 *     *     *

 

Talán senki nem lepődik meg azon, amikor a médiában hall olyan sofőrökről, fizikai munkásokról, mérnökökről, akiknek tized másodpercnyi reakcióidő alatt meghozott, ám utólag helytelennek minősülő döntését - íróasztal mellett - a fenti foglalkozású hölgyek és urak hetekig, hónapokig elemezgetik, hogy azután találjanak valamit, amivel elmarasztalható a szerencsétlen „elkövető”. Ritkán, de arról is lehet hallani, amikor egy-egy ügyben egymásnak homlok egyenesen ellentétes véleményt alakítanak ki az igazságszolgáltatás szereplői. (Ennek tipikus példája volt Mór.) Ám arról még nem hallott a szerző, hogy ezért a foglalkozási vétségért valakit is elmarasztaltak volna. Pedig esetükben sem történik kevesebb, mint valamilyen szinten megsértik a foglalkozásköri szabályaikat (nem kellő körültekintés, szakmai hiányosság, rossz helyzet-felismerés, stb.). Van, aki ezért bűnhődik, más esetben pedig maximum élni lehet a panaszjoggal vagy a fellebbezéssel – aminek elbírálása gyakran formalitás. (Érvényesül a „holló a hollónak…” szabály.) Ritka, kihívóan jogot és erkölcsöt sértőnek kell ahhoz lennie az illetőnek, hogy ellene meginduljon bármilyen eljárás is, ám akkor pedig ott van az a fránya mentelmi jog…

 

 *     *     *

 

Jelen történet szereplői mindannyian valós személyek. Olyan hús-vér hölgyek és urak, akik többségében - sajnos - a mai napig aktív részesei a magyar igazságszolgáltatásnak. Ezen szereplőket az a „különös megtiszteltetés” éri a szerző részéről, hogy nevesítetten jelennek meg az egyes eseményekben, természetesen azon szervezettel egyetemben, akinek a nevében eljártak. Név, beosztás, szervezet megnevezése, dátum, ügyszám, minden szabályosan szerepel ahhoz, hogy amennyiben megfeledkeztek időközben a „jótéteményeikről”, módjuk legyen azt visszakeresni, illetve, ha szükséges, a meginduló személyiségjogi perek perdöntő bizonyítékai lehessenek.

 

Előfordul majd néhány esetben, amikor csak egy-egy monogram jelenik meg: erre akkor kerül sor, amikor a névhez kiskorú is kapcsolódik, annak védelme megköveteli ezt az eljárásmódot.

 

Speciális helyzetben van a szerző, aki részese minden egyes történésnek. Ám mégsem adhatja MOST a nevét a történtekhez. Hogy miért nem teheti meg, azt a Tisztelt Olvasó is meg fogja érteni a történet végére. Addig engedtessék meg a szerzőnek, hogy saját magát X.Y. néven említse.

 

 *     *     *

 

Minden egyes történetben egyszer véget ér az előszó, a bevezetés. Érthető módon, ez az, ami kevésbé számíthat valós érdeklődésre: célja nem több mint a figyelemfelkeltés a tényleges eseményekre. Az érdekesség, a lényeg ott kezdődik, hogy mi is történt valójában.

 

Jelen történetet egyben végigolvasva, az elsősorban a jogász-hallgatók számára lehet érdekes: az a tipikus jogi „állatorvosi ló” kerül elébük, amelyben minden olyan eljárásjogi és jogalkalmazási hiba megtalálható, amelyet csak emberi fantáziával ki lehet találni. Tisztelt Olvasó számára a szerző ennél könnyedebb formáját képzelte el az események megismerésének, amikor úgy döntött, a története anyagát szakaszosan teszi hozzáférhetővé.

 

Ez a módszer azért is kedvező mindenkinek, mert lehetőséget teremt a Tisztelt Olvasónak arra, hogy akár saját életében, akár a környezetében is felismerhesse, hogy bizony nem csak a szerző az, akinek ilyen törvénytelenségeket el kellett szenvednie. Marad idő a személyes vélemény kialakításra is, amelyet – bár nem vitaoldal kialakítása a szerzői szándék – elküldve a

 

 szabadnak.szulettem@citromail.hu

 

címre, akár feltüntetett névvel is, az bemutatásra kerül a nagyérdemű olvasóközönség részére.

 

 *     *     *

 

A történet kezdetének időpontja 2011. október 18. Viszonylag sok idő, sok „lelkiismeretes” szereplő közreműködése kellett ahhoz, hogy az eljárásuk végeredménye a Győri Törvényszék B.194/2013., a Győri Ítélőtábla Bf.109/2013.számú eljárásaiban öltsön végső formában testet, és amelynek folytatása során számos további, köztük országos szervezet – így a Legfőbb Ügyészség, a Kúria – kövessen el égbekiáltóan súlyos hibákat. Hogy pontosan ki, mikor, hol és mit tett vagy nem tett, az a folytatásból hamarosan kiderül…

 

folytatása következik…

 

 

 

Amikor eldöntöttem, hogy történetemet megosztom a nyilvánossággal, egy jól kialakult időrendi sorrend alapján kezdtem rendszerezni az anyagokat. Azután – mert hát az élet már csak ilyen – a sors mindent felülírt.

 

Természetesen nem adtam és nem adom fel sohasem az igazamért való küzdelmet: ezt ne várja el tőlem soha senki! Ehhez felhasználok bármilyen lehetőséget, amely törvényes és legalább egy fokkal etikusabb, mint amit velem tettek. Ugyanis ilyenkor döbben rá az ember, hogy nagyon szép az, amikor az egyén kialakítja a maga erkölcsi, etikai normáit, amely szerint élni szeretne, azután egy kisebbség – vagy a hatalommal éppen rendelkező – azt nagy ívben lesajnálja…

 

Természetesen eleinte az időrendiségtől való eltérés talán furcsa lesz, egy kicsit nehezen érthető bizonyos része. Azonban a cselekmények a mai napon is zajlanak és a végső sikerhez talán éppen az járul hozzá, ha az aktuális eseményekkel kezdem. Persze, a folyamatos feltöltés során majd helyreáll az időrendi sorrend is. A végén egyben elolvasva az egészet, rájön a Tisztelt Olvasó, hogy hol nem szeretne élni, kik azok, akiket nagy ívben érdemes elkerülnie és talán módja lesz megismerkedni törvénytisztelő, becsületes emberekkel is…

 

 

I. FEJEZET: A nagy elhatározás

 

Vannak emberek, akiket szerencsére sohasem ér el az az érzés, amikor rájönnek, nincs tovább, minden ötlet kimerült és eredménytelennek bizonyult. Így voltam ezzel én is, 2018. nyarán, immár a szabad levegőn. Mindig erre vágytam „bentről”: majd ha kinn leszek, mennyi mindent meg tudok még tenni - azután a szabad levegő szele kijózanított.

 

A nyilvánosság bevonása mindig is a terveim között szerepelt, ennek egyik formáját éppen most „tartja a kezében” a Tisztelt Olvasó. A közvélemény szava néha nagyon sokat nyom a latba. Néha...

 

Kitaláltam ugyanakkor egy talán hatékonyabb módszert: van ebben az országban néhány, kellően nagy hatalommal és elegendő befolyással bíró honfitárs, akiket megkeresve talán felébreszthető bennük a törvénytisztelet és hajlandóak valami pozitív megnyilvánulásra is az ügyem előrehaladása érdekében. Én a parlamenti képviselőre gondoltam ebben az esetben: azokra a „honanyákra” és „honatyákra”, akiket mi ültettünk be azokba a bizonyos székekbe Budapesten és Brüsszelben, hogy képviseljenek minket, védjék az érdekeinket, és ha kell, emeljenek szót értünk. Hát most nekem éppen az ő hangjukra lenne nagy szükségem!

 

 *     *     *

 

Hogy ne legyen részükről az a panasz, miszerint éppen ő volt az, aki nem jutott hozzá az anyagomhoz, pedig ő aztán biztosan segített volna, az összes magyar (hazai és európai parlamentben dolgozó) parlamenti képviselő megkapta személy szerint a történetemet tartalmazó levelet, az utóbbiaknak egy kiegészítést is szántam. Íme, a két küldemény:

 

 Levél a magyar parlamenti képviselőkhöz:

 

„Tisztelt Képviselő Úr/Úrnő!

 

 

Az országgyűlési képviselők egy jelentős száma jogi végzettségű, illetve a munkatársai között biztosan vannak jogászok. A koncepciós eljárás fogalmát biztosan ismerik, ha máshonnan nem, hát a történelemből: hamis vád alapján törvénytelen eljárás során jogellenesen hozott elmarasztaló ítélet, amely ellen minden jogorvoslati lehetőség – bár rendelkezésre áll a törvények szerint – igénybevétele lehetetlen.

 

Sajnálatosan nem kell ehhez visszamenni a történelemben, elegendő megnézni a Győri Törvényszék B.194/2013., a Győri Ítélőtábla Bf.109/2013. számú eljárásainak, illetve minden olyan, a Legfőbb Ügyészség, a Kúria előtt szereplő eljárások anyagát, amelynek egyik szereplője X.Y. Ezennel felhatalmazom Önt, illetve munkatársait, hogy ezekbe az anyagokba szabadon betekinthessenek. Ha ehhez további, más jellegű meghatalmazás szükséges, természetesen azt is biztosítom Ön részére. Nekem ugyanis nincs takargatnivalóm. Az alapügy tárgya szégyenletes ugyan, de abban azoknak van és lesz – pontosabban kellene lennie - problémájuk, akik részesei voltak korábban, illetve napjainkban ennek a mocskos ügynek. Mert bár az alapügy 2011-ben indult, a mai napon is vannak olyanok, akik törvénytelen, tisztességtelen, erkölcstelen eljárásukkal a koncepciós eljárás részesei…

 

Nem kell ahhoz profi büntetőügyi jogásznak lenni, hogy eldönthető legyen egy eljárásról, hogy az mennyire törvényes. Főleg abban az esetben nem, ha abban olyan ordító hibákat követtek el, amit a falusi Mari néni is képes észrevenni. Persze, az üggyel foglalkozóknál hiányzik a paraszti ész; amit az egyetemen tanult, az megmaradt tananyag szinten. Most beállt egy csordába, ahol követi az elsőket, akiktől az összes törvénytelenség kiindult…

 

Természetesen, ha az ügy egészét itt ismertetném, az több száz oldal terjedelmet jelentene. Van néhány olyan kiemelkedő jelentőségű és büntetőjogilag nagy jelentőséggel bíró dolog, amely alapján már első olvasatban is megállapítható, hogy az ügyemben nincs – és nem volt – minden rendben. Mivel ezek ellenére az eljárást lefolytatták, elmarasztaló ítéletet hoztak, amely jelenleg is hatályban van, okkal feltételezhető a koncepciós eljárás gyanúja – és állapítható meg annak elkövetése ténye.

Oldal: 1. oldal Bevezető
IC 72-02 jelenti... - © 2008 - 2024 - szabadnak-szulettem.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat